Céginformációk

Üdvözöljük a GEO-POZS kft. oldalán

Cégünk, illetve annak jogelődje 1986 óta foglalkozik földtani, geotechnikai kutatásokkal, szakértői vélemények készítésével. Ez idő alatt – Nyugat-magyarországi súlyponttal – az ország egész területén végeztünk vizsgálatokat hazai és külföldi megrendelőknek egyaránt. Az elkészített szakértői vélemények száma meghaladta a nyolcszázat. 2011-től kezdve a geotechnikai területen a szakértést az EUROCODE szerint végezzük.

A cég szakmai munkáját Pozsgai János okl. geológus, geotechnikai vezető tervező, földtani szakértő vezeti. A térség jó ismerője, tapasztalatait a több évtizedes szakértői munkái során, valamint a Magyar Állami Földtani Intézet, majd a Magyar Geológiai Szolgálat nyugat-magyarországi munkatársaként szerezte.

A cég munkája a talaj és rétegviszonyok megismerését szolgálja. Új épületek engedélyezéséhez, tervezéséhez, valamint meglévő épületkárosodások (süllyedések, repedések) okainak felderítésében és helyrehozatalában nyújt segítséget megbízóinak. Részt vállal vonalas létesítmények (utak, csatornák, stb.) tervezésében, vízbeszerzés lehetőségeinek felderítésében.

Szolgáltatások

Szolgáltatásaink:

  • Geotechnikai vizsgálatok
  • Földtani szakértés
  • Építőipari nyersanyagkutatás
  • Vízföldtani-környezetföldtani vizsgálatok
  • Fúrások kivitelezése
  • Egyéb kapcsolódó tevékenység

Referenciák

1. geotechnika

  • Sopron lakóház talajvizsgálati jelentés (EUROCODE 8) Geo-Pozs
  • Sopron-Brennbergbánya lakópark tervezése Geo-Pozs
  • Hévíz tófürdő épület felújításának, cölöpalapozásának tervezése Geo-Pozs Geo-Pozs Geo-Pozs
  • Sopron-Balf Weninger Borászat és pince tervezése Geo-Pozs
  • Szélerőműparkok Soprontól Békésig Geo-Pozs Geo-Pozs
  • Sopron Plaza tervezése Geo-Pozs
  • 85 ös elkerülő út csomópont tervezése Geo-Pozs Geo-Pozs

2. Építőipari nyersanyagkutatás

  • Sopron, homokbánya kutatás, zárójelentés Geo-Pozs Geo-Pozs Geo-Pozs
  • Kisfalud, kavicsbánya kutatás, zárójelentés Geo-Pozs Geo-Pozs Geo-Pozs

3. Vízföldtani, környezetföldtani vizsgálatok

  • Röjtökmuzsaj kastélyszálló hévíznyerési lehetőségei Geo-Pozs Geo-Pozs Geo-Pozs
  • Sopron és térsége kommunális hulladéklerakó tervezése Geo-Pozs Geo-Pozs Geo-Pozs
  • Bük község kommunális hulladéklerakó tervezése Geo-Pozs Geo-Pozs
  • Fenyőfő bauxitbányászat ökológiai, környezetföldtani hatásinak vizsgálata Geo-Pozs Geo-Pozs Geo-Pozs Geo-Pozs

Elérhetőségek

Geo-Pozs Földtudományi és Szolgáltató Kft

Pozsgai János Geológus – Geotechnikai Mérnök

Cím:H-9400 Sopron Panoráma u. 12.
Tel: 00 36 99 316 838
00 36 30 400 2534
e-mail: info@geo-pozs.hu

  1. kitöltendő
  2. kitöltendő
 

cforms contact form by delicious:days

© 2024 Geo-Pozs Földtudományi és Szolgáltató Kft. | designed by tigaman